Szerelmes levelekkel a győzelemért | Love Letter játékajánló

KralleKralle 2016. február 14. 11:16
Szerelmes levelekkel a győzelemért | Love Letter játékajánló

Egy kiváló játék Valentin-napra.

A levél, amit az imént fejeztem be, nehéz kőként húzza le a könnyű anyagból készült felöltőt, amit sietve magamra kaptam. A legsúlyosabb titkomat vetettem papírra, és bevallom, nem tudom, hogy kiben bízhatok meg. A megbeszélt helyszínen várakozom, hamarosan találkoznom kell a megfelelő személlyel. Talán épp most fordul be a folyosó végén, és úgy tesz majd, mintha csak érdektelenül sétálna el mellettem, miközben én óvatosan a ruhája ráncai közé ejtem a levelet. A levelet, amit a szerelmemnek írtam.

És valóban, halk lépteket hallok, majd meglátom a szobalányt. Nos, azt kell mondjam, nem is rossz választás…

Ahogy szintén nem rossz, sőt kifejezetten jó választás a Love Letter című társasjáték, főleg ha figyelembe vesszük, hogy én mennyire ódzkodtam tőle először.

Kevés bizalmat szavaztam egy olyan játéknak, ami csupán 20 kártyából áll, (és ebből csak 16-tal játszunk igazából), és játékszabályostul, pontjelzőstül elfér egy tenyérnyi bársonyzsákban. De mióta a birtokomba került, azóta elég sűrűn dobtam be ezt a tenyérnyi bársonyzsákot a táskámba, és akárhol, akármilyen társaságban elővettem, hatalmas sikert arattam vele.

A játék már ketten is játszható, de négy fővel a legélvezetesebb. A játékosok egy-egy udvarlót alakítanak, akik a hercegnőnek szeretnék eljuttatni a szerelmeslevelüket. A kört az a játékos nyeri, akinek a nap végén a hercegnőhöz legközelebb álló személynél jár a levele, vagyis az, akinek a legnagyobb értékű lap marad a kezében.

A kártyák 1-8-ig vannak megszámozva, legmagasabb értékű lap magát a hercegnőt jelképezi. Minden laphoz tartozik egy-egy akció. Az első körben (négy játékos esetén) egy kártyát kiveszünk, majd a maradékból mindenki kap egyet, a kezdőjátékos pedig kettőt.

A kezdőjátékos kiválaszt egy kártyát, leteszi maga elé úgy, hogy mindenki láthassa, és végrehajtja a kártyán szereplő akciót. Ezután a következő játékos húz egy plusz lapot, kijátssza a kettő közül az egyiket, és így tovább.

A lapokon, az értéken és az akció leírásán kívül szerepel egy ikon, ami azt jelzi, hogy az adott típusú kártyából hány darab van a pakliban, így lehet arra következtetni, hogy vajon mely karakterek maradtak még játékban - de óvatosan kell számolnunk, hiszen egy kártyát véletlenszerűen, vakon kivettünk a pakliból.

Fontos, hogy a játék során a kártyákat úgy kell kijátszani és felfedni, hogy azok ne legyenek takarásban (vagyis a többiek számára mindig jól láthatóak legyenek), illetve be kell tartani a kártyákon lévő szabályokat és nem szabad csalni. Például az 1-es számú kártya az őr:

|1| Nevezz meg egy másik játékost és egy kártyát (nem az 1-est)! Ha az a játékos azt a kártyát tartja a kezében, akkor ő kiesik ebből a körből. -  Vagyis, ha nálam van az 5-ös számú kártya, és a játékostársam megnevezi a kártyát, nem blöffölhetek, hanem magam elé kell tennem ezzel jelezve, hogy ebből a körből kiestem.

Szerencsére egy kör nagyon hamar lemegy, így a kieső játékosok nem unatkoznak sokáig, sőt meglepően élvezetes több-kevesebb tudás birtokában végigizgulni az aktuális kört. Gyors keverés után pedig indulhat a következő nap, a következő kör. Az aktuális kör nyertese egy kegyjelző tokent vesz maga elé, négy fős játék esetén négy token elegendő a teljes győzelemhez.

Tökéletes választás ez a játék arra az esetre, ha két komolyabb parti között valami könnyűre vágyik a csapat, de egy hosszabb vonatút alatt is könnyedén el lehet vele ütni az időt, mivel csekély a helyigénye.

A játék során nagy szerep jut a szerencsének, nem árt hozzá a jó memória, ugyanakkor taktikázásra is van lehetőség. Az alsós gyerekektől kezdve a nagyszülő korú felnőttekig szinte minden korosztály élvezi.  Maguk a lapok nagyon jó minőségűek, de a pörgős játékmenet adta rengeteg keverés miatt érdemes ezeket kártyavédőzni.

A Love Letter hatalmas előnye, hogy egyre többféle illusztrációval és témával jelenik meg, már kapható belőle többek között Batmanes, Hobbitos, Adventure Time-os, és Munchkinos is. Bármelyik verziót is választjuk, az illusztrációk nagyon hangulatosak.

Apró hátránya, hogy egyelőre csak angol nyelven kapható, de hamarosan érkezik a magyar változat is a Delta Vision jóvoltából.

- KralleKralle

Megosztás:
Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

http://diceandsorcery.blog.hu/api/trackback/id/tr728638028

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben.

Nincsenek hozzászólások.