Dice & Sorcery

A gondolkodó geekek blogja

Érkezik a Trónok harca játék második szériája
Érkezik a Trónok harca játék második szériája
Szorosan kapcsolódik majd a játék első hat epizódjához, de még nem tudni, mikortól lesz elérhető.

Tavaly decemberben indult a Game of Thrones: A Telltale Games Series című epizodikus játéksorozat, amelyben a sorozatban egyébként nem szereplő Forrester-ház karaktereinek bőrébe bújva irányíthattuk a Hét Királyság eseményeit. Összesen hat epizódban hat különböző történetbe lehetett belehelyezkedni, az utolsó nemrég ért véget, így be is jelentették a folytatást. Természetesen a játék szorosan kapcsolódik majd az első széria részeihez, így saját ...

Mindenkiben ott a szuperhős
Mindenkiben ott a szuperhős
Jason Ratliff zseniális képsorozata a képzelet erejét dicsőíti.

A képzelőerő fontos dolog. Az, hogy kik vagyunk, és kik lehetünk, javarészt attól függ, miként gondolunk magunkra, ebben pedig hatalmas szerepet kap az is, mennyire merjük szabadjára engedni gondolatainkat, hogy mennyire merünk játszani.

Jason Ratliff képsorozata, a Super Shadows is valami ilyesmiről szól, képein gyerekek pózolnak, szuperhősök árnyékait vetik a falra. Szóval álljon itt egy kis menőség vasárnapra:

Megkezdődött a Wonder Woman mozi forgatása
Megkezdődött a Wonder Woman mozi forgatása
És képünk is van hozzá!

image

Jövőre a DC mozis univerzum is nagyobb sebességre kapcsol, érkezik a Suicide Squad , végre megnézhetjük, ahogy Batman és Superman péppé verik egymást az igazság hajnala című filmben, és még egy Wonder Woman mozi is érkezik. Ha minket kérdeztek, épp ideje volt már, nem mintha nem szerettük volna az Ultron korát vagy a Hangyát, de már kezd egy kicsit sok lenni a Marvel-mánia.

Egyébként mostanában kezdődött a Wonder Woman mozi forgatása, aminek örömére Gal ...

A pokol még akkor is nyomasztó, ha legóból van
A pokol még akkor is nyomasztó, ha legóból van
Egy román művész legóból készítette el Dante poklát.

Dante Alighieri Isteni színjáték című műve a világirodalom egyik legnagyobb klasszikusa, elolvasása azok számára is ajánlott, akiknek amúgy nem az olasz reneszánsz a fő vadászterületük.

Mihai Marius Mihu is szereti Dante nagy hatású művét. Olyannyira, hogy a román művész fogta magát, és legóból megépítette a pokol kilenc körét, amelyhez körülbelül 40 ezer kockát használt fel. Kegyetlen lett az eredmény.

Első kör: A Pokol tornáca

Második ...

Többezer játékot és filmet ad 10 centért a Windows 10
Többezer játékot és filmet ad 10 centért a Windows 10
10 napig rengeteg játék, film és zene kerül 10 centbe a Windows Store-ban

A Windows egy különleges akcióval próbálja meg felhasználóit a Windows 10 upgradelésre ösztönözni: rengeteg filmet, játékot és alkalmazást ad a következő 10 napban 10 centért a Windows 10 felhasználóinak. Játék fronton például a Hitman Go , az Angry Birds: Star Wars és az Assassin’s Creed : Pirates , filmek között A Sötét Lovag – Felemelkedés , Mad Max – A harag útja és a Jurassic World kölcsönzése is 10 centbe, azaz kb. 30 forintba kerül november ...

Star Wars II: A klónok támadása | visszatekintő
Star Wars II: A klónok támadása | visszatekintő
Megérkezett a baljós árnyak igazi tulajdonosa: Hayden Christensen.

image

Valójában nagyon sokat elnézek Lucasnak az első három részben, amíg szolgáltatja a megfelelő minőségű fénykard párbajokat, vagány, felemelő zenére. Szerintem csak ezért volt nézhető az első rész . Illetve elmaradt belőle a szerelmi szál.

Amit a másodikban nem lehetett megúszni.

Nem rohanok előre. A Klónok támadása olyan, mintha két film lenne egyszerre. Az egyikben a rutinból, szinte röhigcsélve játszó Ewan McGregor szakállas, belőtt hajú Obi-Wan ...

Elindult a HammerTime Cafe weboldala
Elindult a HammerTime Cafe weboldala
Webshoppal, rendezvénynaptárral és egyéb nyalánkságokkal.

Nemrégiben mi is beszámoltunk a HammerTime Cafe indulásáról , illetve írtunk is egy élménybeszámolót a nyitóbuliról , most pedig a csapat egy újabb fontos állomásáról tudósíthatunk.

Végre elindult a HammerTime Cafe weboldala , amely webshopként is üzemel, rengeteg wargame, szerepjáték és társasjáték szerepel a kínálatban, úgyhogy érdemes körülnézni. Emellett egyenes út vezet a Facebookos eseményekhez és játékoskeresőhöz is, ami minden ...

Itt egy kártyajáték vállalkozóknak és startuppereknek
Itt egy kártyajáték vállalkozóknak és startuppereknek
Ha egy játékban sikerül mocskosul meggazdagodni, akkor az életben sem lehet olyan nehéz, nemde?

Szeretnél vállalkozni, nem? Vagy beszállni egy jópofa, fiatalos és nagyon trendi startupba, ahol érdekes a titulusod, versenyképes a fizetésed és csupán annyit kell tenned érte, hogy ötleteiddel jobbá teszed a világot.

Vállalkozni és bepöccinteni egy startupot azonban nem könnyű feladat. Ezért sokunknak marad a nyakkendős rabszolgaság, a feszültséggel teli havi bérletvásárlás és a vég nélküli tervezgetés diszkrét bája.

Épp ez ebben a bosszantó. ...

Az Ébredő Erő rohamosztagos figurája már előrendelhető
Az Ébredő Erő rohamosztagos figurája már előrendelhető
15 centis mestermunka szétcsúszós karddal és pajzzsal.

image

Ahogy azt a legújabb tv-s trailerben láthattuk, a rohamosztagosok új fegyvere nagyon veszedelmes. Az előzetesben látszott, hogy ellenáll a fénykardkardnak, miközben Finn-nel harcolt az egyik első rendi katona. Nem is kell a premierig várni, a játékfigura máris elkészült belőle. A figura kardjának is lesznek szétcsúsztatható részei, ami a trailerben látott kicsapásra hosszabbodást szimulálja, és nagyon dögösen néz ki.

November 20-tól rendelhető a Bandai ...

Facebook oldaldoboz

Utolsó kommentek

süti beállítások módosítása