Dice & Sorcery

Már tavaly, a galaxis őrzői bemutatójánál sem értettem igazán, hogy miért megy az a duma mindenhol, hogy a Marvel milyen irtózatosan nagy kockázatot vállalt, amikor igent mondott a filmre. Tudom, tudom, a 8 millió filmszakértő hazájában nekem is detektálnom kellett volna a relatíve ismeretlen hősök és a beszélő mosómedve veszélyeit, de a helyzet az, hogy jelenleg

a Marvel akár egy radioaktív uborkáról is forgathatna filmet, akkor is beszopná mindenki.

Idén a Hangya esetében is gyakran lehetett hallani/olvasni a Marvel elképesztő bátorságáról, és a szokásosnak mondható zsebpánikról, aminek középpontjában egy kevésbé ismert, sokak által nevetségesnek tartott szuperhős állt, akinek egyetlen különleges képessége, hogy össze tud zsugorodni. Ja, és kommunikál a hangyákkal. 

Pedig a Hangya mint karakter körülbelül annyira nevetséges, amennyire a többi társa a Marvel homokozóban. Nem tudom komolyabban venni sem Vasembert, sem Thort, Hulkról vagy Amerika Kapitányról pedig ne is beszéljünk. Ettől függetlenül persze valahol érthető a szkepticizmus, és már a filmet felvezető marketing hadjárat idején is érezhettük, hogy a studió sem akarja Avengers-nyállal beinjekciózni a Hangyát, és úgy látszott, valami viccesebb, kevésbé komolykodó dolog felé terelik a közönséget.

Ez amúgy teljesen rendben is van, a Marvel filmeknek sokkal jobban áll a vígjáték, mint a túlzott drámázás. Szóval, én örültem, hogy a kicsit sajtszagú, csapongó de abszolút zabálható Ultron kora után most talán valami más élményben lesz részem.

És a Hangya tényleg egy jópofa film, pont olyan, amit simán megnézhetsz a haverokkal az önfeledt szórakozás jegyében, hogy aztán a moziból kifelé jövet még egy utolsót röhögjetek a poénokon és a tapasztalt kellemes bárgyúságon.

 Most sem a legeredetibb vagy legmélyebb sztorival van dolgunk, de mindenképp üditő volt egy új szuperhős kvázi-eredettörtnetét megnézni, ilyen relatíve régen történt a Marvel Mozis Univerzumban. Persze már jól ismert és bevállt sablonokat látunk most is, amin stílszerűtlenül egy hangyafasznyit sem változtattak, ez mégsem volt zavaró, mert a tipikus Marvel alapkotyvalékhoz most a heist-filmek sajátosságait csapták hozzá, és ez tökéletesen passzolt az alapanyaghoz.

Scott Lang (Paul Rudd) ugyanis egy tolvaj. Ráadásul a becsületes fajtából való, és megvan a magához való esze is, tehát tökéletes hősalapanyag az élet Marveles oldalán. Persze nem akar már több balhét, sokkal fontosabb neki a kislánya, akit csak akkor láthat, ha képes megteremteni egy normálisnak mondható egzisztenciát, ez azonban börtönviseltként nem túl könnyű feladat, szegény Scott nem nagyon kap melót. Itt jön a képbe a hangyákkal suttogó Dr. Hank Pym (Michael Douglas), aki amellett, hogy egy nagyszerű tudós, a hidegháború idején maga viselte a Hangya kosztümöt, és mikroméretűvé zsugorodva büntette a szovjet elvtársakat. Most megbízza Langot, hogy a Hangya-szerkó segítségével csórja el egy hasonló zsugorító cucc prototípusát, nehogy rossz kezekbe kerüljön a technológia, és innen kezdődik is hullámvasút.

Bár tök jól működik ez a vígjátékokkal és heist-filmekkel való kokettálás, alapvetően nem túl feszes film a Hangya. Nincs is ezzel feltétlen gond, pont jól vannak adagolva a Marvel mitológia eseményei, kacsintásai és utalásai, igaz, annyira menetrendszerűen történik minden, hogy ez néhol már kicsit zavaró. Egyszerűen annyira belénk ivódott már a Marvel-logika, hogy simán meg tudjuk mondani, mikor, mi következik.

A legnagyobb probléma azonban nem is itt keresendő, sokkal súlyosabb bajok vannak a fő karakterekkel, akik sajnos meglehetősen laposra sikerültek. Bár Paul Rudd jól hozza Han Solo a becsületes zsivány szerepét, és tolja is a poénokat ezerrel, mégsem tűnik egy igazán karizmatikus valakinek. Dr. Hank Pym lánya szerepében Tauriel Evangeline Lilly pedig annyira idegesítő és tudálékos, hogy bármelyik TO-s néni tanulhatna tőle új fogásokat. Dermesztő, komolyan mondom.

A legfájóbb azonban mégiscsak az, hogy a Marvel megőrizte a gagyi főgonoszok hagyományát a tökéletesen jellegtelen Darren Cross (Corey Stoll) személyében, aki egy másodpercig sem jelent igazi fenyegetést, egyszerűen nincs benne semmi feszültség, egy egyszerű random gonosz, aki random gonosz dolgokat tesz, és akivel random gonoszos dolgok történnek. Kár.

A mellékszereplők viszont sziporkáznak. A Yoda mestert Dr. Hank Pymet alakító Michael Douglas végig nagyon ott van szeren, Michael Pena kiválóan hozza kisstílű dumagép szerepét, és úgy általában igaz, hogy a kisebb szerepekben megjelenő karakterek bírnak valamiféle egyéniséggel. Jó lett volna ezt a főszereplők esetében is tapasztalni.

A mikrovilágban játszódó akciójelenetek egyébként nagyon jól sikerültek, csak sajnos kevés van belőlük, ami azért roppant fura, mert a humoros hozzáállás mellett pont ebben lehetett volna valami igazán újszerűt alkotni, elvégre a Drágám, a kölykök összementek! óta nem nagyon láthattunk hangyajáratokban rohangáló parányi embereket. A későbbi filmek remélhetőleg orvosolják majd ezt a kiegyensúlyozási problémát. 

Minden rinyám ellenére baromira élveztem a Hangyát, valójában pont azt hozta, amit vártam tőle. Egy egyszerű nyári popcorn-mozit, amin nem kell agyalni, ellenben látványos, itt-ott vicces, és vannak benne Marvel hősök és gonosztevők, akik alkalomadtán picire zsugorodnak.

-Cae